Vergilius

Az augustusi kor legkiválóbb epikusa volt Publius Vergilius Maro (Kr.e. 70-19). Egyszerű paraszti családban született, édesapja taníttatta és közéleti pályára szánta, de Vergiliust nem vonzotta a politika. Életútját a költészet és a filozófia határozta meg. 

A római polgárháború idején Athénba menekült, itt ismerkedett meg Horatiusszal,  akivel életre szóló szoros barátságot kötött. A polgárháború véget értével visszatért Rómába, ahol Augustus császár felszólította, hogy írjon egy tankölteményt a polgárháború dúlta falusi élet leromlását megakadályozandó, amelyből minél több parasztember tanulhatja meg a szántóföld és a legelő körüli tennivalókat. A mű címe „Georgica”, azaz „paraszti dolgok” volt.

A Georgica sikeressége után Augustus császár Vergiliust bízta meg a Róma és a római nép őstörténetét magába foglaló költemény megírására, hogy kerek, hivatalosnak mondható formát nyerjen az eredettörténet, az identitásról szóló hitvallás (más kérdés, hogy a kész mű enyhén szólva is nem kínál efféle kristályos képet, inkább egy a valósághoz közelebbi, sok ellentmondásról és sok rejtett problémáról árulkodó, mélyen átélt identitásról beszél). A tíz évig íródott költemény főhőse a legendás ősapa, Aeneas volt. Vergilius nem tudta befejezni e művét, kisebb részek töredékesen maradtak fenn. 51 évesen halt meg.

Eklogák

Vergilius a nyilvánosság elé pásztori költeményeivel lépett: Kr. e. 37-ben adta ki válogatott bukolikáit Ecloage címmel. Ez a gyűjtemény tíz, gondosan elrendezett hexameteres költeményből áll.Vergilius nem ragaszkodott ahhoz a hagyományhoz, hogy a bukolika kizárólag pásztorköltészet. Az ő eklogáinak szereplői inkább földművesek. 

IV. ecloga

Ez Vergilius legismertebb eklogája, viszont nem párbeszédes formájú. Egy megszületendő gyermekhez kapcsolja az új aranykor eljövetelét, aki majd elhozza a megbékélést a polgárháborúk közepette.

A mű tele van rejtett utalásokkal, misztikus elemekkel (pl. csillagjóslás), melyek lehetővé tették a többféle értelmezést. Például a keresztény világ értelmezése szerint Vergilius Jézus születését jövendöli meg versében. Ez a fölfogás és a nagy előd iránt érzett tisztelet teszi Dante számára természetessé, hogy alvilági útján Vergilius legyen vezetője hősének (Isteni színjáték,Pokol és Purgatórium).

Egy másik felfogás szerint Vergilius az „isteni, szentgyermekben” Octavianus (Augustus) utódát látta (aki valóban ez idő tájt jött világra: Marcellus – Octavianus nővérének, Octaviának a fia). Az új korszak beköszöntét természetesen égi jelek, isteni üzenet jelzi, hisz mint minden háborúnak, ennek is az égiek vetnek majd véget.

Ilyen motívumok például: "már megtérhet a Szűz"; "már új sarjat küld a magasból a földre az ég is".

Óvd csak e most születő csecsemőt, Lúcína, ki majdan
Véget vetve a vaskornak, hoz a földre aranykort...

....

Ujjong a világ a jövendő korszak elébe.

IX. ecloga

A IX. eclogában két pásztor-költő, Moeris és Lycidas beszélget a polgárháborúk kegyetlenségeiről, a jogtalan földfoglalásról. Egy harmadik személyt várnak: Menalcas, a költő érkezését várják, hogy majd együtt dalolhassanak.

Menalcas valószínűleg magát Vergiliust személyesíti meg. Ugyanakkor Lycidasban is felfedezhetők hozzá hasonló vonások, s Moeris is egy kicsit maga a költő. Vergilius tehát saját sorsát a pásztorvilágba olvasztja bele, s így teszi a megpróbáltatásait általános érvényűvé. A polgárháború zűrzavara nemcsak az egyéni létet fenyegette, hanem a költészet ellen is irányult. A költőknek el kell hallgatniuk, hiszen:

Oly tehetetlenek ott, hol a Mars dárdái ropognak.

A zivatarral közelítő estében a két költő is abbahagyja a dalt, keserűen elhallgat.Az ekloga fájdalmas, de árnyalt lehalkított vád és ítélet a korabeli viszonyokkal kapcsolatban. Ezt támasztja alá a mű kompozíciós aránytalansága. A szöveget három részre tagolhatjuk: a rövidebb terjedelmű bevezetőés zárórész fogja közre az – e két résszel szinte azonos terjedelmű – középrészt, az énekeket. Az énekek idézetek, költemények a költeményben. Ezek a „betétszövegek” teszik valóban líraivá a művet.

Aeneis

Vergilius legnagyobb műve, halhatatlan remekműve a 12 énekből álló Aeneis című eposz. Tíz éven keresztül dolgozott nagy munkáján, amit végül nem tudott befejezni halála miatt. 

Témája a trójai Aeneas, az Íliászból is ismert Aineiász mondai honfoglalása: Trójából menekülve a feldúlt hon ősi istenei számára keres és talál új hazát Itália földjén. Mivel az eposzban Aeneas Augustus nemzetségének mitikus őseként szerepel, Venus istennő sarjának magasztalása közvetve Augustus dicséretét is zengte. Aeneas harcaiban és államalapító tudatosságában pedig a majdani Róma világuralmi hivatása tükröződik.

Az Aeneis a rómaiak legendás múltjáról szól, de úgy, hogy a múlt mindig a jövőbe mutat (pl. találkozik az utódaival is, akik még meg sem születtek), a későbbi századok harcait s az augustusi kor törekvéseit magyarázza és igazolja. Az Alvilágban Aeneasnak édesapja, Anchises fejti ki a Római Birodalom politikai célkitűzéseit, Róma igazságos és humánus világuralmi hivatását.

Mások a lélegző ércet véssék ki puhábbra

(Elhiszem én) s eleven képpé messék ki a márványt, 

Pert jobban vigyenek, mérjék ki az ég sugarának 

Pályáját okosan s mondják meg a csillagok útját.

Ámde te, római, arra ügyelj, hogy a népeken úr légy

(Ez művészeted), és hogy szabd meg a béke szokását,

És kíméld a legyőzöttet, de tipord le a dölyföst.

(VI. 847-853) Devecseri Gábor fordítása

Az eposz első fele az Odüsszeiát "idézi". Az égő Trójából házi isteneivel, apjával és gyermekével menekülő Aeneas hányatott bolyongását beszéli el az első hat ének. Az eposz második része (hat ének) az Íliászhoz hasonlóan harcokról szól: az új hazáért vívott véres küzdelem krónikája.
Az Aeneisben Vergilius nem egyszerűen "utánozza" a két homéroszi költeményt, hanem verseng is vele. A mű szerkezetének egésze, hősjellemzése, egy-egy epizód tartalmi alakítása a Homérosz-örökség római szellemű újjáteremtését mutatja. 

A római istenekről

A rómaiak kezdetben a maguk ősi itáliai isteneiket tisztelték különböző szertartásokkal és áldozatokkal. Később - amikor megismerték a görögök vallását- isteneik egy részét azonosították a görögök isteneivel, illetve felruházták őket görög megfelelőik tulajdonságaival. Így a római Jupiter a görög Zeusszal, Juno Hérával, Minerva Pallasz Athénével azonosult. 

A görög mitológia szerint Zeusz, amikor apját, Kronoszt legyőzve a világegyetem ura lett, megosztozott testvérével a hatalmon. A rómaiak átvették ezt a történetet, csak a neveket változtatták meg. Jupiter megfosztotta hatalmától apját, Saturnust, s úgy egyezett meg testvérével, hogy Neptunus (a görögben Poszeidón) birtokolja a tengereket, Pluto vagy más néven Dis ( a görögben Hádész) pedig az alvilág ura legyen. 

Nem minden római istennek volt görög megfelelője, ilyen pl. a kétarcú Janus. Az eredeti elképzelés szerintő nyitotta ki reggel és ő zárta be este az ég kapuit. Ő jelentette a kezdetet és a véget. Ha templomának kapuit kinyitották, ez háborút jelentett a Római Birodalom területén, ha bezárták, béke volt.