Előzmény: a thébai mondakör

• Labdakosz sarja, Laiosz jóslatot kapott Apollóntól: ha fia születik, a fiú meg fogja ölni őt, és saját anyját fogja feleségül venni.
• Bár Laosz ettől kezdve önmegtartóztató életet élt, felesége, Iokaszté egy alkalommal borral itatva ágyba csalta a királyt, s a gyermek megszületett.

• Laosz a csecsemő bokáját keresztülszúrta és megkötözte, (Oidipusz=dagadtlábú) majd szolgájával kitetette a Kithairón hegyére.
• A szolga megsajnálta a csecsemőt, egy pásztornak adta, így került Korinthoszba, ahol a gyermektelen királyi pár nevelte fel.
• Később Oidipusz a delphoi jósdából maga is megismerte a Laiosznak adott jóslatot, s hogy az be ne teljesedhessen, elhagyta Korinthoszt.
• A Théba felé vezető úton szóváltásba keveredett egy szekér utasával, akit a lovak közé vetett. A lovaktól halálra tiport idegen valójában vér szerinti apja volt.
• Laiosz városát épp egy szfinx tartotta rettegésben, s Oidipusz azzal hárította el a veszélyt a városról, hogy megfelelt annak találós kérdésére. (Melyik az az élőlény, amelyiknek hangja csak egy van, de lába hol kettő, hol három, hol négy,s akkor a leggyöngébb, amikor a legtöbb a lába?)
• Ezért a városlakók hálából Théba királyává tették, s Oidipusz elvette a régi király özvegyét, vagyis a saját anyját.
• A vérfertőző házasságból született Polüneikész, Eteoklész, Antigoné és Iszméné. 
• Az istenek haragját pusztító dögvész jelezte, és egy újabb jóslat szerint a csapást csak Laiosz gyilkosának megbüntetésével háríthatták el. 
• Oidipusz nyomozásának eredményeként a gyilkosban önmagára ismert. 
• Iokaszté szégyenében öngyilkosságot követ el, Oidipusz kiszúrta a saját szemét, és fiait megátkozva - mert azok áldozati szertartás közben megsértették- elhagyta a várost.
• Száműzöttként vándorolt Antigoné kíséretében, míg Kolónoszban elérte a halál.
• Fiai abban állapodtak meg, hogy felváltva uralják Théba trónját, de az első év elteltével Eteoklész nem adta át a hatalmat testvérének.
• Ezért Polüneikész Argonból szerzett haddal indult Théba ellen, s a testvérek párviadalban egymás kezétől estek el. Théba trónját Iokaszté testvére, Kreón foglalta el.

Oidipusz

A történet az Antigoné cselekményének előzménye, de a tragédia később született, mint az Antigoné. Kreón józansággal elkerülhette volna bukását, Oidipusz azonban- bár sokkal karizmatikusabb uralkodó, mint Kreón- eleve bukásra van ítélve a családját sújtó átok miatt.
A mű egy sorsfordulat és egy felismerés története. Szophoklész átalakítja kissé a thébai monda Oidipuszát. A mondában próbál menekülni végzete elől, míg a tragédiában képtelen az önámításra. Jó uralkodóként a városát kívánja megmenteni a romlástól, s rá kell döbbennie, hogy a romlás oka önmaga.

Alakjának hitelességét mutatja, hogy az életösztön rövid ideig arra készteti, hogy késleltesse a végkifejletet. A vak jós az első epeiszodionban teljes egészében feltárja a rejtélyt. Oidipusz azonban szembeszáll Teiresziásszal, megkérdőjelezi hitelességét, majd összeesküvéssel vádolja meg Kreónt.

A néző kezdettől fogva tisztában van Oidipusz sorsával, ebből fakad a mű tragikus iróniája. Különös feszültséget teremt a tragédia ellentétes irányú időszerkezete ; ahogyan haladunk előre az időben, így jutunk egyre mélyebben a múltban. 

A thébai mondát, így a történet végkifejletét is jól ismerték a nézők. A szereplők szava így jelentéstöbbletet kapnak a "mindentudó néző" számára. Ez hol ironikus hatást kelt, hol pedig a tragikumot mélyíti el, főleg akkor, amikor Oidipusz reménykedik, hogy a borzasztó gyanúja nem igazolódik. A nézők ugyanakkor az "istenek tudásával" rendelkezve a kezdettől tudják, hogy a bukás elkerülhetetlen, és szánalmat ébreszt bennük a hős hiábavaló vergődése, ami egyben saját (determinált) sorsát jelképezi, és ez félelemmel tölti el. Ezért ebben a drámában sajátos katarzist élhetünk át. 

Oidipusz maga irányítja az önmaga ellen irányuló nyomozást, s közben önmagára szórja - Laiosz gyilkosának szánt- átkait. A valóság megismerését azonban mégsem teljes egészében ő irányítja, hanem a véletlenek, ahogyan a III. epeiszodionban ahol a szemtanút, az öreg szolgát várják, de helyette a korinthoszi hírnök érkezik. 

A tragédia meghatározó motívuma a látás-vakság metafora. A vak jós látja a valót, míg a látók a látszat rabjai. A valót felismerő Oidipusz a tragédia végére megvakítja magát.

Oidipusz tragikuma: uralkodásra termett tudása és jelleme miatt egyaránt. Legfőbb célja a közössége boldogítása, szenvedésének átvállalása. A megismerés és az önismeret vágya motiválja cselekedeteit. Sorsában a végzete teljesedett be, ami ellen nem térhetett ki, de emberi arcát mutatja, hogy felelősnek érzi magát elkövetett bűneiért. Ezért fordul önmaga ellen a mű végén.

 Az Oidipusz király cselekményének szerkezete

A klasszikus attikai tragédia mintáját követi.