Zsidó-magyar írók, költők a halál torkában
Élet és halál a holokauszt árnyékában: túlélők és áldozatok
A zsidó értelmiségiek több területen is fontos szerepet töltöttek be, de különösen meghatározó volt jelenlétük a 20. század irodalmában. A II. világháború során kb. 6 millió zsidót gyilkoltak meg, a becslések szerint ebből nagyjából 550-600 ezer ember volt magyar. A hatalmas emberveszteségek mellett az irodalmi veszteség is jelentős.
Radnóti Miklós (1909- 1944)
Okleveles középiskolai tanár, a modern magyar líra kiemelkedő képviselője volt.
Az 1930-as években a névváltoztatás mellett döntött és Radnót falu nevét választotta, mivel a nagyapja ott született.
Bár hivatalosan csak a Radnóczi név használatát engedélyezték neki, ezért 1945 februárjában Gyarmati Fanni, – Radnóti Miklós felesége – Erdei Ferenc belügyminiszterhez fordult, hogy közbenjárjon a névváltoztatás ügyében, hogy mire férje hazaér, már hivatalosan is az új nevét tudja használni.
De ő nem ért haza.
Felsőfokú tanulmányait a Szegedi Ferenc József Tudományegyetem, annak bölcsészeti karának magyar-francia szakán kezdte.
1934 júniusban summa cum laude minősítéssel a bölcsészettudományok doktorává avatták.
1943-ban – a budapesti Szent István Bazilikában, feleségével együtt – római katolikus hitre tért át.
Nézeteit zsidóságáról egy évvel kitérését megelőzően így fogalmazta meg:
„Zsidóságomat soha sem tagadtam meg, zsidó felekezetű vagyok ma is (…), de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek”.
1944 májusában vonult be harmadik munkaszolgálatára Vácra, ahonnan marhavagonokban indultak Szerbiába.
Ott rézbányáknál, vasútépítésen dolgozott. Megkülönböztetésként fehér karszalagot kellett viselnie, mint zsidó származású keresztény vallásúnak.
A végkimerülés közelében járó költőt a Győrött kórházba irányították, ám a beteg munkaszolgálatosokat egyetlen győri kórház se fogadta be, köztük Radnótit sem.
Utolsó verse, amelyet október 31-én írt, a negyedik Razglednica sorai
“Tarkólövés. – Így végzed hát te is…”
Halálának pontos körülményei nem ismertek, de egyes források szerint Marányi Ede honvéd alezredes parancsára, Tálas András hadapródőrmester ötfős kerete 1944. november 4-én vagy 9-én Abda község határában lőtte le a végsőkig kimerült Radnóti Miklóst, 21 társával együtt.
Rejtő Jenő (1905- 1943)
Bejárta egész Európát, sőt még Észak-Afrika partjain is megfordult.
Utazásai során rengeteg munkát elvállalt, volt többek között hajómunkás,
heringhalász és mosogató is.
1927-ben végleg hazatért, és mint lapszerkesztő kezdett munkához, színpadi kabarékat és operettszövegeket is írt, az egyik legsikeresebb művét, az “Aki mer, az nyer” című színdarabot 1934-től több mint százötven alkalommal adták elő.
A zsidótörvények miatt nem publikálhatott saját nevén, így más írók műveiben segédkezett.
Szerb Antal (1901-1945)
Szerb Antal asszimiláns zsidó családba született, ő maga katolikus neveltetést kapott.
Húszéves sem volt, amikor a Nyugat 1921. februári száma egyszerre hat versét jelentette meg, későbbiekben kritikákat is írt a lapnak. Nemsokára a Napkelet című folyóirat is közölte írásait.
Az 1930-as években főként az angolszász irodalommal és regényelmélettel foglalkozott. Számos regénye, verse és műfordítása mellett két legnagyobb tudományos igényű összefoglaló művet is írt: “A
1941-től alkotói tere egyre szűkült: Magyar irodalomtörténetét betiltották, a Nyugat megszűnt.
1943-ban, majd 1944. június 5-én behívták munkaszolgálatra: először Fertőrákosra, majd Balfra került. 1945. január 27-én a balfi tábor pribékjei agyonverték.
Molnár Ferenc (1878- 1952)
1896-tól egy évig a genfi egyetemen, később Budapesten jogot tanult. Ebben az időszakban már cikkei jelentek meg budapesti napilapokban, többek közt a Pesti Hírlapban, majd hazatérte után a Budapesti Naplóban. Ekkoriban már komolyabb irodalmi műveken és idegen nyelvű színdarabok fordításán is dolgozott.
Az 1920-as és 30-as években sok könnyed színdarabot írt, amelyek korának egyik legnépszerűbb színpadi szerzőjévé tették.
1939-ben a fenyegető nemzeti szocializmus elől – a szintén zsidó származású – feleségével, Darvas Lilivel Franciaországba, Svájcba, majd 1939-ben New York-ba menekült.
Művei ott is ismertek lettek, a Panoptikum című darabját 1949-ben a Broadway-n is bemutatták.
Molnár Ferenc regénye nyomán kerültek közhasználatba, váltak fogalommá a „gittegylet”, „einstand”, „grund” szavak.
Zelk Zoltán (1906-1981)
A háború kitörését követően Ukrajnába került munkaszolgálatosként, (1942-1944), majd Magyarország megszállásakor bujdosni kényszerült.
Ünnepelt költő volt a kommunista rendszerben, ám abból kiábrándulva az 1956-os forradalom lelkes híve lett.
A forradalom leverését követően háromévi fogságra ítélték.
A fogságból való szabadulás rosszabb volt számára, mint a rabság.
Felesége alig néhány héttel előbb halt meg, édesanyját is hamar elvesztette.
A következő hónapokban megírta a magyar elégiaköltészet egyik legszebb alkotását, az örök gyász vallomását, a “Halott sirály”-t.
Ekkor, a gyászában és a csalódások élményében emelkedett fel a nagy költők közé. A munkaszolgálatban szerzett tapasztalatait mondja el:
Kertész Imre (1929-2016)
Első regénye, a Sorstalanság, amit 13 évig írt, többévi várakozás és visszautasítások után jelenhetett csak meg 1975-ben.
A regény külföldön már ismert és sikeres mű volt, ám itthon csak a rendszerváltás után vált szélesebb körben olvasottá.
Műveit több nyelvre lefordították. Ő maga németből fordít – többek között Sigmund Freud, Hugo von Hofmannsthal, Friedrich Nietzsche, Friedrich Dürrenmatt műveit ültette át magyar nyelvre.
Írói munkásságáért idehaza és külföldön majd egy tucat magas rangú díjat vehetett át, de mindezek közt bizonyára a legnagyobb jelentőségű, a Sorstalanságért 2002-ben elnyert Nobel-díj, amit Stockholmban vett át egy ünnepi beszédel mondása után.
Ezzel Kertész Imre lett az első magyar, aki irodalmi Nobel-díjat kapott.
