Hogyan kell verset elemezni?

 

Képtalálat a következőre: „book brain clipart”

Műelemzésünket három egységre tagoljuk, vagyis legyen bevezetés, tárgyalás, befejezés.

  • A bevezetésben általában elhelyezzük egy költőt a magyar vagy világirodalomban, esetleg stílustörténetileg, pályájáról ejtünk néhány szót, mint például milyen jellemző témái, műfajai, stílusa van. Ezeken belül helyezzük el magát a verset. Ez nagyjából 5-8 mondat legyen.
  • A tárgyalás során már maga az elemzés folyik. Ha egy kiemelt részét elemezzük a versnek, akkor ezt érdemes idézni, hogy látszódjon, mire is gondolunk pontosan. Ady Elbocsátó szép üzenet című versének elemzésekor például ez ekképpen szerepelhet: Megszégyeníti kapcsolatukat, kegyetlenségében meghazudtolja szerelmüket: „sohasem kaptam, el hát sohasem vettem”.
  • A befejezésnél összegezzük a korábban leírtakat, levonjuk a konklúziókat.

Amennyiben konkrét szempontokat kérnek a verselemzés során, ezeket okvetlenül vegyük bele. Ugyanakkor ez általában nem jelenti azt, hogy ne lehetne több szempontot is megvizsgálni.

Rendkívül fontos a vers stílusának elemzése, hiszen ezáltal egy átfogó képet kapunk az egész műről a formai, nyelvi és stilisztikai sajátosságok alapján. Az elemzés során vegyük figyelembe a költő egyéniségét, vagy hogy kinek szólt eredetileg az a vers.

A verselemzésnél az alábbi szempontokat vegyük figyelembe:

  • A mű keletkezési körülményei. Például Arany János Letészem a lantot című verse a szabadságharc leverése után, az önkényuralom korában keletkezett, ezt fontos tudni ahhoz, hogy értelmezni tudjuk.
  • A cím értelmezése, milyen viszonyban áll a szöveggel.
  • A vershelyzet értelmezése (a költő meghatározza saját helyzetét vagy a vers keletkezési körülményeit).
  • Műfaj, műfaji sajátosságok indoklással, esetleg más, már tanult versekkel összevetve említés szintjén.
  • A mű szerkezeti felépítése
  • A vers képrendszere
  • A mű alapgondolata, a kifejezett érzelem. Nem más szavakkal kell leírni a tartalmat, hanem értelmezni, ezt idézetekkel alátámasztani. Például: Arany János a Letészem a lantot című elégikus költeményében az utolsó versszak adja meg a mű alapgondolatát, a nemzet tragikus sorsa összefonódik saját életével és költészetével is: „Ha a fa élte megszakad, / Egy percig éli túl virága.”

További segítség verselemzéshez itt (pdf) és itt. 

Címkék: hasznos dok.