A színjátszás kezdetei

A görög irodalom vezető műneme a dráma. A görög dráma kialakulása vallásos szertartásokhoz, elsősorban Dionüszosz ünnepeihez kapcsolódott (Dionüszosz a bor és a szerelem istene.). A kardalból és az istentiszteleti táncokból született. Az első lépés a dráma felé az volt, hogy a karvezető kivált a kórusból, az isten oltárához lépve elmondott egy s mást, mire a kar énekkel válaszolt. Először Kr.e.535-ben egyesítették a táncot és a kardalokat, majd minden évben bemutattak ilyeneket. Ekkoriban a kardalok és dialógusok váltakozásaiból épült fel minden színpadi mű. Ebből fejlődött ki a tragédia.

A görög dráma különleges helyet foglal el, hiszen a társadalom és a művészet egyforma magasságban találkozik benne. A dráma virágkorát Periklész idejére élte. A cselekmény eleinte nem volt fontos, szerepe csak később értékelődött fel. A kórus szerepe emellett már az első időkben is óriási, amely nem szavalt, hanem énekelt. A tulajdonképpeni főszereplő a kórus volt, hiszen a közösséget testesítette meg. Később két, majd három színész jelent meg a színpadon és az ő párbeszédük már bonyolult cselekménysor megjelenítésére adott lehetőséget. Megváltozott a dráma tárgya is: Dionüszosz helyét egy idő után a trójai, mükénéi, thébai mondakör hősei foglalták el. Fontos szerepe volt a kórusnak a szerkezeti tagolásban: a felvonásoknak megfelelő részeket választották el egymástól.

A görög tragédiák szereplői álarcban játszottak, melyek a legfontosabb jellemvonásokat emelték ki. A maszkok tették lehetővé azt is, hogy a néhány női szerepet férfiak játsszák el. Mivel az álarc fix volt, a mondanivalót gesztikulációval valamint hanglejtéssel fejezték ki. A tragikus hős csak hosszú, gazdagon díszített jelmezben játszott. A színház a görög szellemi életnek nemcsak egyik lényeges központja lett, hanem az állam rendkívül fontos nevelő intézménye is: az athéni demokrácia erkölcsi-politikai eszméit sugározta.

A drámai művekből jellemzően hiányzik a táj-és környezetrajz, ezeket legfeljebb a szerzői utasítás tartalmazza. Mindezeket a díszletek, kellékek, és maguk a színészek pótolják. A színészi akció (cselekvés, mozgás,gesztus és mimika együttese) és a dikció (a színész beszéde, a helyzetnek és a megformált alaknak megfelelően elmondott drámai szöveg) a megjelenés legfőbb eszközei.

A drámának mint műnemnek vannak sajátosságai:

• Eseménysort ábrázol, de ezeket nem elmeséli, hanem monológokban és dialógusokban fejezi ki.
• Előadás módja: jelen idejű
• Alapszituáció van benne, amely a szereplőket drámai harcra készteti.
• Sorsfordulatot mutat be.
• Cselekménye sűrített nem tér ki minden részletre.
• Alapjellegzetessége a konfliktus.
• Nyelvezete tömör.
• Színpadra szánt alkotás.
• Hiányzik belőle a szereplők jellemzése, ezt a konfliktus fejezi ki. A konfliktus áll a középpontban. 
• A megjelenítés eszközei ( maga a szó, hogy dráma = megjelenítést jelent ) az akció és a színházi beszéd.
• A dráma mint műnem kettő műfajjal rendelkezik ez a: tragédia és a komédia.

A görög tragédiák jellegzetes témái

Hagyományosan és kizárólagosan a görög mondavilágból és mitológiából merítik témájukat. A történetek a közönség számára ismertek voltak, figyelmüket teljes egészében az interpretáció módjára fordíthatták.
A görög mítoszok és mondák pontosan behatárolják az ember helyét és lehetőségeit a földi világban. A végzet (ananké) talán még az isteneknél is nagyobb és félelmetesebb hatalom, s a szabad akarat utáni vágyat - amely gyakran elbizakodottságként ,önteltségként (hybrisz) jelenik meg- az egyik legszörnyűbb bűnnek tartották. A tragédiák gyakran a sorsával szembeforduló ember bukását mutatja be. 

Ám felfogásukban bűn az is, ha az ember nem él a sorsa által biztosított lehetőségekkel, vagy ha elfogadja egy másik ember zsarnokságát. A polisz polgárai számra fontos tanulsággal szolgálhatott a hatalmától megrészegült zsarnok bukásának megjelenítése. 

Tragédia: A tragédia esztétikai minősége a tragikum. A tragikum hírtelen értékvesztést jelent valamilyen pozitív ember, vagy eszme elbukik és ez által értékpusztulás következik be. A tragédia végén vagy a főhős, vagy annak ellensége lelkileg összeomlik. A tragédia fő alakja a tragikus hős, aki nagy formátumú ember is drámai küzdelemben bukik el. Katarzis: nincs benne a műben, ez a nézőre tett hatás. Megerősíti a nézőben azoknak az értékeknek a tiszteletét, amelyek elpusztultak.

Komédia: A komédia esztétikai minősége a komikum. A fő szereplő nevetségessé válik, vagy azért, mert nevetséges jellemvonásai vannak, vagy azért, mert nevetséges helyzetekbe kerül. A komédia nézője felszabadult lesz és a rosszat, a helytelent kineveti.
Az ókorban a tragédia volt népszerűbb és a nézőnek katarzis élményt nyújtott.

A hármasegység fogalma: tér – idő – cselekmény

• a dráma cselekménye egy helyszínen játszódik,
• szűk időhatárok (ált. 24 óra, max. 48),
• cselekmény: egységes és zárt.

Dráma cselekménygörbéje: