Reneszánsz ismétlés: itt

Balassi Bálint szerelmi költészete, életrajz: itt

Balassi Bálint vitézi költészete: itt

Istenes énekeket költői pályájának szinte valamennyi szakaszában írt Balassi, de a legszebb költemények életének válságos éveiben születtek. "Isteni dicsíreteinek" kevés közük van a korabeli protestáns templomi énekek vallásosságához: a kétségbeejtő helyzetekbe sodródó világi ember panaszai, indulatai, háborgásai törnek fel belőlük. 

A vallásos tematika a legszemélyesebb lírai mondanivaló kerete lett számára. Elsírja élete kisiklását, őszintén megvallja vétkeit, bűnei bocsánatáért esedezik, szinte perlekedik, alkudozik Istennel a kegyelemért, a megváltásért. Ez az Istennel folytatott szüntelen és szenvedélyes dialógus minden bizonnyal az ószövetségi próféták szövegének és a zsoltárok sajátos hangnemének hatására került Balassi vallásos lírájába. Így lesz ez a vallásos líra a reneszánsz költészet szerves része.

 Kiben bűne bocsánatáért könyörgett...

Vers: itt

A versfők összeolvasása a saját nevét adja: BALASSI BÁLINTHÉ, ez az akrosztikon. Megkülönböztetett helyen található ez az alkotás  a gyűjteményében: az ifjúkori költeményeit zárja le (Balassi tudatosan szerkesztette egybe a költeményeit). A vers tehát nem csupán az első ciklust zárja le, hanem egy életszakaszt is, fiatalságának korszakát. Harmincéves ekkor, házasodni készül, nagy reményekkel egy új életperiódus előtt áll. Tisztázni és tisztára mosni szeretné korábbi életét, ezért tör fel belőle az őszinte bűnbánat és gyónás megrendítő éneke. 

A 33. vers 15 versszakból álló kompozíció. A strófaszerkezet ötsoros: 2 négyütemű 13-ast követ 2 rövidebb, 6 szótagból álló kétütemű sor, az utolsó pedig kétütemű hetes. A rímképlet: a a b b a. 

Három eltérő, de egymással össze is függő érzelmi-hangulati lelkiállapot követi egymást a költeményben. 

Az első szerkezeti egységben (1-5.vsz.) a bűnbocsánatért esdő sóhaj után a kétségek közt hányódó meghasonlottság, a lelki válság, az ostorozó önvád állapota nyilatkozik meg. Szégyenkező gyónásban sorolja fel ifjúsága bűneit, hitetlenségét. 

1 Bocsásd meg, Úristen, ifjúságomnak vétkét,
Sok hitetlenségét, undok fertelmességét,
Töröld el rútságát, minden álnokságát, könnyebbíts lelkem terhét!

2 Az én búsult lelkem én nyavalyás testemben
Té-tova bujdosik, mint madár a szélvészben,
Tőled elijedett, tudván, hogy vétkezett, akar esni kétségben.

Keserűen vallja be, hogy nincs semmi érdeme, amivel az Istent engesztelhetné. Önmagát teszi felelőssé elhibázott, méltatlan életéért, nem is mer az Isten elé járulni:

4 Akarna gyakorta hozzád ismét megtérni,
De bűnei miatt nem mér elődben menni,
Tőled oly igen fél, reád nézni sem mér, színed igen rettegi.

Talán a gyónás őszintesége, mély bűnbánata adja végül is kételyei ellenére az erőt és bizalmat, hogy reménykedve mégis Isten szánalmáért könyörögjön (6-10.vsz.):

Magad is megszánnád, látván, mely keseredett,
Mert zokogásokkal, siralmas szép szókkal kér fejének kegyelmet.

A vers utolsó harmadában (11-15. vsz.) a bizakodás már bizonyossággá erősödik. Kételkedés nélkül, háborgásain túljutva és lecsillapodva érvel a megbocsátás szükségessége mellett: miként is nyilvánulna meg az isteni irgalmasság , ha a hívek nem vétkeznének ellene? Eddig egyes szám második személyben szólt az Istenhez a panasz és a bocsánatkérés. Most az isteni irgalom reményében megnyugodva önmagához fordul, s saját lelkét szólítja meg (13. vsz.). Az Istenbe vetett bizalom immár megingathatatlan, s ez a bizonyosság múlt időben szólal meg, hiszen: 

Áldott az ő neve örökké mennyekbe, ki már megkegyelmeze.

A záróstrófa összefoglalja még egyszer a versen végigvonuló különböző lelkiállapotokat: a lelki válságot és keserűséget, a bűnbánó őszinteséget, és az Úr kegyelmében való megnyugvást, lelki megbékélést. 

15 Éneklém ezeket megkeseredett szívvel,
Várván Úr kegyelmét fejemre szent lelkével,
Té-tova bujdosván, bűnömön bánkódván, tusakodván ördöggel.

A lélek zaklatottsága, vihara elült, elcsendesedett: a költő bűneitől megtisztulva mehet egy jobb életszakasz reményében házassága elébe.

Adj már csendességet...

Vers: itt

A költő Lengyelországban írhatta 1591-ben talán legszebb istenes énekét.

Hiába kereste az evilági harmóniát, sem egyéni életében, sem a korban, a reneszánsz haladásának évtizedeiben azt már nem találhatta meg. A földi boldogság lehetőségében véglegesen csalódott ember most már csak a belső békét, a lélek csendjét igyekszik elnyerni. 

Belső ellentétektől feszülő, izgatott menetű alkotás ez: csupa kérlelő könyörgés, perlekedés, vita és szenvedélyes érvelés. Ezt a belső hullámzást jelzi a különböző mondatformák állandó váltakozása (felszólító, kijelentő, kérdő, óhajtó mondatok). 

Új, az eddigiektől eltérő strófaszerkezet jelentkezik itt, egy megrövidített, a belső zaklatottságot művészileg kifejező "Balassi-versszak". Ha a belső rímeket figyelembe vesszük, hatsoros strófákat kapunk. A kétütemű hatos sorok közé iktatódik egy-egy megtört, külön rímmel kiemelt, egyetlen ütemből álló félsor (4 szótag). Ezek a félben maradt sorok (3., 6. sor) megtörik a páros rímű hatosok nyugodtabb verszenéjét, s érzelmi feszültséget visznek a versbe. 

A nyolc strófából álló költemény három szerkezeti egységre tagolódik:

1.  1-2. versszak: könyörgés
2.  3-6. versszak: érvelés, indoklás
3.  7-8. könyörgés

A költő vitába száll Istennel, könyörgését érvekkel támasztja alá, s már-már egyenrangú vitapartnerként alkudozik vele. Ez az A-B-A szerkezet (könyörgés-érvelés-könyörgés) szerkezet a himnuszok és a panaszzsoltárok műfajára jellemző. 

Érvelése ugyanakkor belső vita, mert nemcsak Istennel, hanem önmagával is vitatkozik. Egyrészt fél bűnei, vétkei miatt a kárhozattól, ugyanakkor reménykedik is az isteni irgalomban, s abban, hogy Isten megbocsájtja a vétkeit és üdvözülni tud.

Az 1-2. versszakban a líra én kétségbeesetten Istenhez fordul, akitől a megbocsátást és a lelki megnyugvást várja. Fontos a "már" módosítószó szerepe, hiszen lelki nyugtalanságot fejez ki, Balassi hosszú ideje vágyódik már a békességre, tehát kissé türelmetlen is. 

1 Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet, kit sok kín fúr!

2 Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár mentségére,
Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd vesztségére!

A versben nem egy közösségi élmény kap hangot, hanem az egyén áll szemben az Istennel: a költőnek Istennel való személyes kapcsolata jelenik meg. Hite nem felekezeti jellegű, és teli van kételyekkel: nem biztos benne, hogy bűneire feloldozást kap. 

A 3-6. versszakban érveket hoz, hogy miért kell Istennek megbocsátania a bűneit: egyrészt mert Krisztus mártírhalálával megváltott bennünket, másrészt Isten irgalma hatalmas, nagyobb mint a rút bűn. Azaz nem létezik olyan bűn, amit Isten ne tudna megbocsátani.

Nem kicsiny munkával, fiad halálával váltottál meg,

..............................................

4 Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága feljebb való,
Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen s romlást valló.

Végül Isten Igéjét, a Biblia üdvözítő ígéretét is érvként hozza fel. Ő hisz benne, hogy Isten betartja az ígéretét.Ez az érvelés csak részben szól Istenhez: a líra én önmagát is meg akarja győzni, saját magával is vitatkozik. Hite ugyanis ingatag: időnként ő sem hiszi, hogy olyan bűnöket, mint az övé, meg lehet bocsátani, tehát a megváltás lehetségessége és lehetetlensége között ingadozik. 

A mű szerkezeti középpontja az 5. strófa, ami két retorikus kérdésből áll:

5 Jóvoltod változást, gazdagságod fogyást ereszthet-e?
Engem, te szolgádat, mint régen sokakat, ébreszthet-e?

 Ezek a kérdések a vers zárlatát készítik elő.Mivel bizonyosság után vágyik, a költő biztatja és győzködi önmagát, hogy Isten meg fog neki bocsátani. Ha az ő lelke pokolra jutna, akkor Isten ígérete beváltatlan maradna. 

Végül sikerül meggyőznie önmagát, a vers végére megerősödik a megváltásba vetett hite és bizalma, így oldódik a versbeli feszültség. Saját bizonytalanságára ezt válaszolja Balassi:

 Nem kell kételkednem, 

A 7-8. strófában pedig visszatér a könyörgő formula, és a feszültség teljesen feloldódik. A költő előrevetíti, hogy bűnei meg lesznek bocsátva és lelke a mennybe jut, azaz teljesül a megváltás ígérete. 

Az utolsó strófában Balassi összefoglalja a vers témáját, és előrevetíti saját halálát: tiszta lélekkel, nyugodtan szeretne meghalni. Számos határozói igenevet használ: repülvén, élvén, nyugodván. Ezek a lélek könnyűségét, megtisztulását hangsúlyozzák. 

Ismétlő videó: