Top 15 betiltott könyv- I. rész

 

Képtalálat a következőre: „banned books”

1. William Golding: A Legyek Ura

Egy csapatnyi angol kamasz, akinek repülőgépe lezuhan egy lakatlan szigetre, nekilát, hogy Robinsonként megpróbálja újrateremteni a civilizációt. A fiúk testületeket választanak, törvényeket hoznak, igyekeznek ésszerűen berendezni életüket, ahogyan a brit gyarmatosító szellemet dicsőítő kalandregényekben szokás. A Legyek Urá-nak azonban más a kifejlete: ezek az alig tizenéves gyerekek fokozatosan elvadulnak, lehámlik róluk a civilizációs máz, és immár nem komiszak, hanem gonoszak, ölni is képesek, és félelmükben csinálnak maguknak istent, aki megfelel démonikus mivoltuknak: a Legyek Urát. Azt teszik, önmaguktól, saját bensőjüktől vezérelve, amit ez a század tett a legszörnyűségesebb időszakaiban.

Noha ténylegesen egy országban vagy államban se tiltották be ezt a könyvet, mégis szinte folyamatosan támadások érik és mindig van a betiltására irányuló kezdeményezés, jellemzően amerikai iskolákban. 

Az ALA (Amerikai Könyvtárak Egyesülete) szerint kifogásolható (challenged) ez a remekmű. Mégpedig azért, mert túl durván és realisztikusan mutatja be az emberi természetet. De hogyan mutasson egy könyv tükröt az embernek, ha betiltják? 

 2. Vladimir Nabokov: Lolita

Sokféle ​pletyka és félreértés övezi a nálunk jobbára csak hallomásból ismert Vladimir Nabokovot és híres-hírhedt regényét, a Lolitá-t. E nevezetes könyv éppúgy végigjárta a maga kálváriáját, mint századunk más jelentős, a pornográfia vádjával illetett regénye, például Lawrence Lady Chatterley-je, vagy Joyce Ulysses-e. 

A félreértések legfőbb forrása a regény eseménytörténete. A Lolita főhőse-elbeszélője, Humbert Humbert, francia születésű irodalomkutató és elvetélt író, akit perverz vágyak gyötörnek. Hányatott múltat hagy maga mögött, s gyanús idegenként kóvályog Amerikában. A javakorabeli férfi jelenét Lolitával, szállásadónője tizenkét éves lányával való találkozása szabja meg. Humbert előbb a gyermek közelébe férkőzik, majd amikor az árvaságra jut, a gondviselője, rabtartója és rabszolgája, kínzója és áldozata lesz. A démonikus viszony hátteréül az ezerszínű és végtelen Amerika szolgál, az óceántól óceánig nyújtózó Újvilág, melyet a duett többszörösen végigutazik, mígnem Quilty, a titokzatos drámaíró elrabolja Lolitát, hogy a maga – Humbertnél nem kevésbé perverz – vágyait élhesse ki rajta. A szerelmétől, léte értelmétől megfosztott Humbert végül fölleli és megöli ellenség-hasonmását. 

3. Mark Twain: Huckleberry Finn kalandjai

Az 1884-ben megjelent Huckleberry Finn a negyedik leggyakrabban betiltott könyvnek számít az amerikai iskolákban és könyvtárakban.

Huckleberry Finnben a „nigger” szó 219-szer, a Tom Sawyer kalandjaiban összesen négyszer fordul elő.
A  NewSouth Books kiadásában a rabszolga szó szerepel a nigger szó helyett. A retusálást Alan Gribben végezte, aki az amerikai Auburn Egyetem angolprofesszora.

Ennek az volt az előzménye, hogy középiskolai tanárok panaszkodtak, hogy a bántó nigger kifejezés miatt nem tudják olvasmányként feladni Mark Twain művét. A retusálás gondolata kettéosztotta a közvéleményt: egyes vélemények szerint a regény nyelvezete Amerika múltját tükrözi, a cenzúrázott változat nem hű ahhoz a korhoz, amiben Twain írt. Az ellentábor azt vallja, hogy mivel klasszikus műről van szó, ezért fontos, hogy ezt is megismerjék a gyerekek anélkül, hogy ez hátrányos megkülönböztetést jelentene. 

Képtalálat a következőre: „huckleberry finn”

4. George Orwell: 1984

Az 1984 egy elképzelt utópia, amiben az író az általa elképzelt jövőt mutatja be.

A jövőben járunk. A Föld lakossága egy nukleáris konfliktust követően három országra oszlik, melyek állandó harcban állnak egymással. A totalitárius Óceániát a mindent látó Nagy Testvér kormányozza, fővárosa pedig Londonban van. Az egyéniség bárminemű megnyilvánulását szigorúan üldöző állam egyik polgára, Winston Smith, az Archívumok részlegén dolgozik hivatalnokként. Titokban naplót vezet, melyben leírja titkos vágyait. Egy nap megismerkedik a vonzó Juliával, aki az Igazság részlegén dolgozik. Megbeszélnek egy randevút annak ellenére, hogy ez tiltott tevékenységnek számít. A szerelmesek végül úgy döntenek, megszöknek, de az elnyomó állami apparátus útjukat állja.

 A regény egy olyan rendszerről szól, mely kizárólag a hazugságra és a terrorra épül. Az emberek általánosságban háromféleképpen viszonyulnak hozzá: szenvednek tőle, de tudják, hogy a lázadás eleve lehetetlen, így apatikusak; szenvednek tőle szellemileg jobban mint fizikailag, és fellázadnak, tudva, hogy biztosan belebuknak; végül vannak olyan ostobák, akik nem szenvednek tőle, így hisznek benne. Az irányítók, a Belső Párt tagjai természetesen egészen más világban élnek. A történet főhőse a halálba induló lázadók csoportjába tartozik. Egyike a sokszáz hivatalnoknak, akik a hivatásszerű történelemhamisítást végzik. 

 Mindenki, így Sztálin is tudta, hogy az 1984 az ő nevével fémjelzett rezsim szatírája volt. Éppen ezért a Szovjetunióban 1950 és 1990 között, mintegy negyven évig tiltólistán volt a könyv. Amikor pedig zajlott a kubai rakétaválság, Amerikában és Angliában is majdnem betiltották. A könyv pedig, az eltelt 65 év ellenére még mindig aktuális, mert a Nagy Testvér még mindig mindent lát.

 5. Adolf Hitler: Mein Kampf

A Mein Kampf, magyarul Harcom a gyűlölt náci vezér, Adolf Hitler szerzeménye, amely a fasiszta ideológiát és a Führer politikai terveit írja le. A szélsőséges propagandát képviselő kötetben Hitler saját tapasztalatait osztja meg az olvasóval. Leírja, hogy nem hisz a rasszok egyenrangúságában, és azt is elmondja, hogy ezek a népek gyengék. A Mein Kampfot Németországban a második világháború után betiltották, és azóta számos más országban is kivonták a forgalomból.Mint például Németországban, több európai államban és Oroszországban.

Képtalálat a következőre: „mein kampf”

Top 15 betiltott könyv II. rész