Catullus (Kb. Kr.e. 87-54) a szerelmi líra nagy alakjaként él emlékezetünkben, legismertebb művei szerelmes versek. Szemben mesterével, Szapphóval vagy másik görög lírikus elődjével, Anakreónnal, verseiben a szerelem témájához állandóan társul a szenvedés, az elutasítástól való félelem, az alárendeltség érzése a másikkal szemben. Ő az első nagy szenvedő szerelmes költő. Értékrendjében első a személyes, az individuális szféra, minden egyéb másodlagos. A szerelemben a legfontosabb a másik iránti érzés, a másik utáni gyötrelmes vágyakozás, mely akkor is megmarad, amikor a kapcsolat már rég véget ért.

A szerelem minden öröme és minden bánata, lélekbeli hevülete és testi valósága válik változatos, dallamos körképpé Catullus költészetében. Ennek középpontjában a szeretett nő, Lesbia áll. Szó sincs róla, a költő szereti és éli a változatos életet. És nyilván az asszonyok és leányok is kedvelték a minden bizonnyal igen vonzó költőt. Mégis az ő számára a megtestesült nőiesség Lesbia volt. Catullus üdvözítője és kárhozatba vivője. Valódi asszony volt. Római irodalmi szokás szerint álnéven szól róla, de az álnévnek a valódi névvel azonos lejtésűnek kellett lennie, hogy ha társaságban felolvassák, az igazi nevet bele lehessen skandálni a versszövegbe. Ezt a Lesbiát - tudjuk és tudták a társaságbeliek - Clodiának hívták. Igen előkelő családból származó és eléggé rossz hírű asszony volt. Valószínűleg azonos azzal a Clodiával, aki egy ideig Lucullus felesége, míg a híres hadvezér és még híresebb ínyenc el nem unja csapodárságát, s el nem vált tőle.

A hírek szerint Clodia-Lesbia a szerelemben olyan kielégíthetetlen volt, mint a mitológiabeli nimfák.  Az ilyen asszony mennyei boldogságot tud adni és porba sújtó bánat okozója is lehet. Az ilyen nőt egyszerre lehet szeretni és gyűlölni. Catullusnak talán legismertebb verse így kezdődik: „Odi et amo" azaz „Gyűlölök és szeretek". Ez a kettős érzés, kettős élmény - a költő vallomása szerint - szétfeszíti az embert. Catullus költészetének java ezt a szakadatlan feszültséget fogalmazza meg. Pedig a Lesbia-szerelem szükségszerűen múlandó volt. A szakítás is egyszerre volt öröm és bánat. Amikor pedig néhány év múlva a szerelem újrakezdődött, ez már főleg bosszúság volt. De a bosszúság megéneklésének is Catullus az egyik legnagyobb mestere.

Gyűlölök és szeretek

Gyűlölök és szeretek. Tán kérded, mért teszem én azt.
Nem tudom, ám érzem, s szerteszakít ez a kín.

(Gyűlölök és szeretek- Devecseri Gábor fordítása)

 

Úgynevezett elégikus disztichon: egy hexametert mindig egy pentameter követ.

Catullus szerelme egy egész életre szólt, sakkor sem tudott szabadulni tőle, amikor már a vágy megszűnését kívánta volna. Folyamatos és zavartalan idillről Lesbia csapodársága miattszó sem lehetett. Tudta, hogy Lesbia mással éli világát. A féktelen gyűlölet és a lángoló szerelem ellentétei közt hánykolódó, kiszolgáltatott lelkiállapot csattanós kifejezése a Gyűlölök és szeretek kezdetű epigramma. 

Epigramma= az ókori görög költészetben alakult ki. Rövid, tömör,általában csattanó a vége. Disztichonban írt költemény. A római epigramma gyakran szatirikus. Gyakran ellentéteket kapcsol össze.

Bármilyen furcsának, gyötrőnek, paradoxnak tűnik is ez az érzelmi állapot, valójában nagyon gyakori a mindennapi életben. Már az is árulkodó, hogy jól ismert közmondásaink vannak a jelenségre: nincsen öröm üröm nélkül, minden rosszban van valami jó, nincsen rózsa tövis nélkül.

Csupa mozgás, nyugtalanság emésztő gyötrelem  a vers. Az ambivalens (ellentétes) érzelmek küzdelmének színtere a lélek világa. A költő nem tiltakozik, nem lázadozik ez ellen az állapot ellen: csupán tehetetlenül megállapítja létezését. Az igék jelen ideje az állandóság érzetét keltve időtlenné teszi a tömör epigrammát. 

Éljünk, Lesbia...

Éljünk, Lesbia, és szeressük egymást, 
és a mord öregek fecsegjenek csak, 
hisz nem ér locsogásuk egy garast sem. 
Eltűnvén a nap, újra felragyoghat: 
egyszer tűnik a kurta fény szemünkből, 
s álmunkból sosem ébredünk utána. 
Adj hát csókot ezerszer, és ha adtál, 
adj még százszor, utána ezret adj és 
százat s újra csak ezret, újra százat. 
Aztán majd, ha sok ezreket cseréltünk, 
akkor összezavarjuk, elfelejtjük 
számukat; ne akadjon egy gonosz se, 
sok csókunk aki tudja és irigyli.

(Devecseri Gábor fordítása)

Tudta persze, hogy Lesbia elhagyja, mással is éli világát, mégis a szerelmi boldogság-boldogtalanság jelentette számára az élet legfőbb értelmét. Éljünk, Lesbia... kezdetű verse is ezt az értékrendet fejezi ki. Minden más véleménnyel szemben az ő szemében az élet azonos a szerelemmel. Logikusan következik tehát az "éljünk" felszólítása után a "szeressünk" parancsa is (1-3. sor). - Az élet azonban rövid ragyogás, utána örök éjszaka következik: az ember napja, ha egyszer lebukott, nem kel fel újra. Éppen az életnek ez a veszélyeztetettsége (4-6. sor) ad filozófiai mélységet a költeménynek és kellő indokot ahhoz, hogy türelmetlen mohósággal kell kihasználni az alkalom nyújtotta lehetőségeket. A pillanatban kell megsokszorozni az eltűnő életet, a múló szerelmet.

Ez érteti meg a csókokban való tobzódást. Nyelvileg a számneves túlzások, az "ezer" és a "száz" szavak kapkodó halmozásai fejezik ki ezt az életérzést (7-9. sor). Az utolsó négy verssor a játékos-boldog feledést, a feszültség izgalmának feloldódását jelentheti: senki se tudjon a csókok ezreiről, egy gonosz se irigyelje, nevesse ki önfeledt boldogságukat. - Az ilyen szenvedély túllendíti a szeretőket a hétköznapok szürkeségén, a bevett szokások és törvények fölé emeli őket.

Catullus	Lesbia