Állítják, hogy Adyt valamilyen nemi betegség vitte a sírba. De vajon tényleg a nők miatt kellett meghalnia? Tény, hogy a szerelmi légyottok következtében szifiliszes lett, amely korának egyik legelterjedtebb nemi betegsége volt. A korabeli forrásokat bújva azonban kiderül, hogy Ady életmódjával se túl sokat tett azért, hogy meghosszabbítsa életét.

Ott volt például alkoholizmusa: kezelőorvosa, dr. Láng Menyhért leletei szerint a költő valóban produkálta az alkoholistákra jellemző tüneteket. Szív- és májnagyobbodással küzdött, emellett - az állandó dohányzás miatt - tüdőtágulata is volt. Asztmarohamai, depressziója és fokozott szívműködése már az 1915 és 1918 közötti válságos időszakában is észrevehetőek voltak. Ráadásul már ekkor sem kímélte magát.

Rossz állapota ellenére 1918 őszén Budapestre utazott, amikor értesült az országban és a fővárosban zajló eseményekről. Mindenképpen ott akart lenni abban a létfontosságú időszakban, amit később "Az én forradalmam"-ként emlegetett. Ady - betegen és mostoha körülmények között - de eljutott Csucsáról Budapestre, a megpróbáltatások azonban még jobban kikezdték egészségét.

Ráadásul ebben az időben söpört végig a spanyolnátha az I. világháborúban meggyötört Európán, ami miatt az Ady-házban mindenki megbetegedett. Csinszka,a nagymama, a román szolgálólány és a költő is láztól szenvedtek, de Adykivételével mindenki felépült. A szűnni nem akaró láza mellé télire még egy bénulást okozó kisebb agyvérzést ("hűdést") is kapott. Az ekkor még fiatal Kosztolányi Dezső vitt ideggyógyász szakorvost a költő állapotának felmérésére.

Októbertől januárig ötször esett át tüdőgyulladáson, ezért orvosi konzíliumot hívtak össze. A legjobb megoldást abban látták, ha szanatóriumba küldik a beteget, mert az állapota továbbra sem javult. Bár a rajongók egy svájci vagy olaszországi kezelésnek örültek volna a legjobban, de a körülmények és a háború végi állapotok miatt a költőt csak a Liget Szanatóriumba szállították, "egy ócska konflisban". Innentől még két szenvedésekkel teli hét adatott neki, mikor is 1919. január 27-én reggel elhunyt.

Az ágyánál ekkor egy nővér állt, aki a költő halálának másnapján, a Pesti Napló újságírójának elmesélte, hogyan teltek Ady Endre utolsó órái: "(...) Este megvacsorázott. Aztán elaludt csendesen. A láza ekkor pontosan 39,9 volt. Éjfél felé én is lefeküdtem, és reggel 8 óra után arra ébredtem, hogy a beteg lélegzete nem normális, és hirtelen elfehéredett az arca. Megijedtem, odaugrottam és kérdeztem: fáj, mi fáj? Hívjak orvost? Nem válaszolt, aludt. Rémületemben nem mertem otthagyni a szobában, elkezdtem tapsolni hangosan, mint ahogy a színházban szokás, hogy valaki észrevegyen a folyosóról. Úgy küldték fel Reiss doktorkisasszonyt. Kámfor és koffein injekciókat kapott, majd elkezdett hörögni, de még mindig nem ébredt fel. Pár pillanatig tartott az egész, negyed kilenckor álmában meghalt..."

Valóban elbutulva halt meg?

Bár Dr. Schuster korábban hűdéses elmezavart állapított meg, a költő kései versei ellentmondanak ennek. A szifilisz okozta elbutulás (dementia) ugyanis nem tette volna lehetővé ezen művek megírását, amelyek zaklatott, de ép elméjét igazolták. Ugyanakkor - közvetve - mégiscsak a vérbaj okozta a vesztét. Hiszen a betegség érszövődményének egyik legjellemzőbb tünete a főverőér idült gyulladása, ami később tágulathoz és repedéshez vezethet. Márpedig Ady Endre halálának közvetlen oka a kórboncolás szerint az aorta megrepedése volt, amelyből elvérzett.