Az Újszövetség az ókeresztény irodalom legfontosabb alkotásait foglalja magába. A kanonizált könyvek a Kr.u. 1. század vége felé nyerhették el a formájukat.Az Újszövetség végleges szövegének nyelve a görög.

Az első részt a négy evangélium alkotja. Az első három könyv Máté, Márk, illetve Lukács evangéliumaként ismert.

Az evangélium "jó hírt", "örömhírt" jelent. Jézus az üdvösség örömhíréről beszélt, az apostolok -Jézus tanítványai- már a Krisztusról szóló tanítást, Jézus Krisztus élettörténetét nevezték evangéliumnak, örömhírnek.

A szerzők Jézus életének: születésének, tanításainak, az emberekért vállalt kínhalálának, keresztre feszítésének elbeszélésekor ugyanazt a hagyományanyagot dolgozták fel, tehát műveikben sok az azonosság. Ezért szinoptikusoknak ("együtt látók") szokás nevezni őket. A szinoptikusok úgy mutatják be Jézust, mint aki isteni megbízással, prófétai küldetéssel, messiási hivatással rendelkezik. 

A negyedik, a János-evangélium lényeges eltéréseket mutat a szinoptikusokhoz képest. Jézusról elsősorban mint Istenről beszél, aki bár emberi testet öltött magára, de isteni lényét, tekintélyét és hatalmát szüntelenül kimutatja:

És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.

Az Újszövetség hatása az európai művelődésre szinte felmérhetetlen.  A kereszténység két évezredes történetében megszámlálhatatlan mennyiségű irodalmi, képzőművészeti, zenei alkotás merítette témáját evangéliumi eseményekből. 

Jézus születése

Jézus Krisztus születéséről és gyermekkoráról  a négy evangélium közül csak kettő, Mátéé és Lukácsé tesz említést.
Mivel Máté elsősorban a zsidók számára írta könyvét, annak bemutatására törekedett, hogy Jézus személyében és művében "beteljesedett az Írás".Ő az a Megváltó, akit Isten ígért a próféták jövendölése által, ezért sokszor hivatkozik az Ószövetségre: közli Jézus családfáját, felsorolja őseit, mert az Írás szerint Dávid családjából s így Ábrahám nemzetségéből, a zsidó népből kell eljönnie. Máté a Messiás származását nem Mária, hanem József családfáján keresztül mutatja be, mert jogilag csak az számított, hogy Jézus József házasságában - de nem házasságából - született. József ugyanis - az evangéliumok tanúsága szerint- nem természetes, vér szerinti apja Jézusnak, mert a "jegyese", Mária a Szentlélektől foganta gyermekét, s szűzen szülte szülte meg Jézust. Jézusnak emberi apja nincs: származása tehát természetfeletti.

Máté beszámol arról, hogy napkeleti bölcsek jöttek Betlehembe - egy csillag útmutatása alapján - imádni a zsidók újszülött királyát. 

És bemenvén a házba, ott találák a gyermeket anyjával, Máriával; és leborulván, tisztességet tőnek néki; és kincseiket kitárván, ajándékokat adának néki: aranyat, tömjént és mirhát.

Mindez Heródes király idejében történt, aki zsarnoki irigységből (félt, nehogy elvegye az újszülött király a trónját) kétéves korig megöletett minden fiúgyermeket Betlehemben és környékén. József az Úr angyalának intésére családjával Egyiptomba menekült Heródes kegyetlen vérengzése elől. 

Lukács evangéliuma művészibben számol be Jézus születéséről,  Lukács ugyanis kitűnő stiliszta, tudatosan szerkesztő művész. Közli Jézus születésének hírül adását: Gábor angyalt Isten megbízza, hogy menjen el Máriához, és tudassa vele, hogy szűz létére egy fiút fog szülni. 

A tékozló fiú- Jézus egyik tanítása

Az evangéliumok többféle ószövetségi műfajt olvasztottak magukba,legjellemzőbb közülük a példázat. A tékozló fiú példázata Lukács evangéliumában olvasható. Az első három evangélium közli Jézus több példázatát is. 

A mű a pogány olvasókat próbálja meggyőzni Isten irgalmasságáról, hiszen Lukács maga is pogány származású volt. Azt mutatja be a példázaton keresztül, hogy a megváltás minden népre kiterjed: a kereszténység nem ismer nemzeti elzárkózást, mindenki lehet Krisztus-követő, aki hiszi, hogy Jézus Isten fia. 

Jézus kínhalála és feltámadása

Jézus szenvedéstörténetét mind a négy evangélium lényegében azonos módon mondja el.
A zsidó tömegek először kedvezően fogadták Jézust és tanításait, de később lelkesedésük kihűlt, lelohadt. A zsidók azzal vádolták, hogy jogtalanul nevezi magát Messiásnak, a zsidók királyának. Ők ugyanis egy harcos és diadalmas Messiásra vártak, aki felszabadítja a népet a római uralom aló.

A papokat, a zsidó vezetőket felháborította és megbotránkoztatta, hogy Jézus isteni rangot követel magának. A papi főtanács mondta ki Jézus fölött a halálos ítéletet istenkáromlás miatt. A halálos ítéletet a helytartónak, Pilátusnak is jóvá kell hagynia. Pilátus nem találja bűnösnek az eléje hurcolt, megkötözött Jézust, mert kijelentette, hogy az ő királysága nem ezen a világon van. Kísérletet tesz megmentésére, a felizgatott tömeg követelésére azonban kénytelen elítélni, de a felelősséget a zsidókra hárítja, egy jelképes cselekedettel: kezét vízzel megmossa. A kézmosás jelenete a felelősség bűnös elhárításának lett örök jelképe.

Jézust mint gonosztevőt a kor szokása szerint keresztre feszítve végezték ki  (az ókorban ez volt a legmegszégyenítőbb büntetésfajta). Az evangéliumok a  kínszenvedés drámájával szembeállítják Isten diadalmas válaszát: a feltámadást.

Az apostolok cselekedetei

Az Újszövetség második része, az őskeresztény egyház történetét foglalja magába. Ehhez kapcsolódik Pál 14 levele s a 7 ún. "katolikus levél", ami azt jelenti, hogy ezeket nem személyekhez, hanem a keresztény közösségekhez írta. 

A kánon negyedik része a János apostolnak tulajdonított Jelenések könyve, görögül: Apokalüpszisz, vagyis apokalipszis=kinyilatkoztatás. 
Az apokalipszis szerzője látomás útján kapta meg a kinyilatkoztatást. A keresztény üldözések idején a hit erősítését szolgálta, a keresztény remény nagy műve, az üldözött egyház hitvallása, melyben sok szimbólumot használt fel a szerző. 
A Jelenések könyve azt írja le, hogy hogyan fog történni a feltámadás, Jézus visszajövetele a hívekért, a föld elpusztulása.